Megújult a Vasgyári temető ravatalozója

Városi temetők

A városvezetés azt ígéri, a rekonstrukció jövőre a Szentpéteri kapui temetőben folyatódik. 

Több mint tízmillió forintos beruházással újult meg teljesen a Vasgyári temető ravatalozója. A létesítményt szerdán délelőtt adták át. Az eseményen először Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő szólt, aki úgy fogalmazott: a fejlesztésre nagy szükség volt, hiszen sok jelzést kapott az a városlakóktól, hogy az elmúlt időszakban temetők, ravatalozók állapota leromlott.

-  Minden ember életében nagyon nehéz időszak az, amikor egy közeli hozzátartozót elveszít, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen környezetben kísérjük utolsó útjára elhunyt szerettünket – mondta.

Osváth Zoltán, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, a városi fenntartású temetők üzemeltetőjeként büszkeséggel tölti el, hogy a vasgyári ravatalozó megújult, azonban ez csak a munkálatok első lépése, hasonló munkálatokra van szükség más temetőkben is. 

Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere hozzátette, a munkálatok a remények szerint a következő év első felében a Szentpéteri kapui temetőben folytatódhatnak.

-  Nemsokára egy kétszázmillió forintos forrásból kezdődhet el a munka a város egyik legnagyobb temetőjében. Ennek keretében megújul ott is a ravatalozó, új, korszerű fűtésrendszert, ügyfélvárókat és vizesblokkokat is megújítanak – mondta a városvezető, aki hozzátette, a beruházás részeként új parcellákat is kialakítanak majd.

A hivatalos átadón az egyházak képviselői is megáldották a vasgyári épületet.

minap.hu

Képek