Folytatódik Miskolc madárbarát programja

Általános

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. tavaly júniusban indított örökbefogadási programot annak érdekében, hogy az énekesmadarak könnyebben találhassanak búvó- és fészkelőhelyet. A törekvést szakmailag a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja segíti.  Első lépésben száz madárodút helyeztek ki városszerte, ezt idén, a második ütemben, további száz odú telepítése követte. Az ellenőrzéskor talált fészekmaradványok alapján a szakemberek úgy becsülik, hogy a tavaly kihelyezett odúkban 60-100 énekesmadár fióka születhetett.

A program része, hogy az odúkat az arra jelentkező személyek vagy szervezetek örökbe fogadhatják, ezzel is segítve az állatvilág sokszínűségének megőrzését, az odúk karbantartását és újak kihelyezését. A program tovább folytatódik, az örökbefogadott madárodúk után befolyt bevételt a Városgazda olyan növényzet telepítésére fordítja, amely természetes táplálékot biztosít (madáreleség, magok, rovarok) az énekesmadaraknak, ezzel is elősegítve a populáció önfenntartását. Ilyen növény a többi közt a berkenye, a som, az egybibés galagonya, a madárbirs, a madárberkenye és a tűztövis. A tervek szerint idén tavasszal a cserjéket a madárodúk környezetébe telepítik majd. Mindez illeszkedik ahhoz az elképzeléshez, hogy minél több énekesmadarat láthassunk és hallhassunk a városban, Miskolc pedig egy madárbarát város legyen.

Az örökbefogadás menetéről, általános feltételeiről az alábbi linken bővebb információ található:

https://miskolczoo.hu/orokbefogadas-madaroduk