Defibrillátorokat helyeztek el a Miskolc Holding és tagvállalatainál

Általános

A magyarországi lakosság körében a halálozási statisztikákban vezető helyen szerepel a szív eredetű elhalálozás. Ezért a Miskolc Holding vezetése - a tagvállalatok vezetőivel egyetértésben – úgy döntött, hogy 15 darab defibrillátort vásárol a cégcsoportnak - mondta Dukai Zoltán vezérigazgató. A félautomata készülék egy magyar cég saját fejlesztése, használata pedig többszörösére növeli a túlélési esélyeket.

A könnyen kezelhető modern defibrillátor készülékek használatára, mind a 15 helyszínen újraélesztési oktatásban is részesültek a kijelölt munkatársak.

Az életmentő eszközök, a Miskolc Holding és tagvállalatai telephelyeire kerültek, illetve a Mihő-Mivíz-Miskolc Holding Szemere utcai közös ügyfélszolgálatára is elhelyeztek egyet.

A Miskolci Városgazda 6 telephelyén kerültek beüzemelésre a defibrillátorok: a Társaságunk központi telephelyén, a Nádasréti telephelyen, a Zsarnai piacon, a Szentpéteri kapui temetőben, a Vasgyári temetőben és a Miskolci Állatkertben.