Borjak a dámszarvasoknál

Miskolci Állatkert

Az állatok körében a tavasz tekinthető a gyermekáldás klasszikus időszakának. Állataink azonban gondoskodnak róla, hogy nyáron se maradjunk szaporulat nélkül. Dámszarvas csapatunk ugyanis június során négy borjúval gyarapodott. Az újszülötteket az első egy-két hétben nem nagyon lehetett látni, hiszen megbújtak, ahogy a természetben is tennék, ahol a ragadozók elől kell rejtőzniük. Nálunk természetesen nem kell félniük senkitől, így ma már mind a négyen megfigyelhetőek kifutójukban.

dámszarvasok (Dama dama) borjai 7-8 hónapos vemhességet követően rendszerint május-júniusban jönnek a világra. A természetben a bikák éppen ebben a nyári időszakban elhagyják a csapatot, a tehenek pedig borjaik nevelésével vannak elfoglalva. Párzási idejük, melyet sok más szarvasfaj bőgésétől eltérően esetükben barcogásnak nevezünk, őszre esik. A bikák ilyenkor egy sekély mélyedést kaparnak patájukkal és agancsukkal, ezt nevezzük barcogó teknőnek. A bikák ebben elfeküdve várják, hogy a tehenek kiválasszák a számukra legszimpatikusabb hímek.

A világra jövő dámszarvas borjak életük első napjait a csapattól távol, magányosan megbújva töltik. Anyjuk látszólag magukra hagyja őket, valójában azonban nagyon gondos szülők. A borjak ugyanis az első napokban még nem lennének képesek egész nap követni a felnőtt állatokat, és főképp elmenekülni a ragadozók támadása elől, ezért szükséges, hogy egy biztonságos helyen megbújva várják anyjukat. Akik rendszeresen vissza is térnek utódaikhoz, hogy tejükkel táplálják őket. Ennek eredményeképpen pedig a borjak gyorsan fejlődnek, néhány nappal, legfeljebb egy-két héttel később már a nap nagy részében anyjukkal tartanak. Állatkerti kifutójukban is most már folyamatosan láthatóak, amint vagy a borjak együtt, vagy ki-ki a saját anyjával együtt mozog. Ha a borjú kicsit is eltávolodik anyjától, a tehenek jellegzetes hívóhangjukkal tartják a kapcsolatot utódaikkal.

Képek