Új díjköteles várakozási területek

Parkolás

Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén járművel történő díjköteles várakozás szabályairól szóló 37/2016 (XII.12.) önkormányzati rendelet korábbi döntése értelmében 2024. január 1-jétől négy közterület válik díjköteles parkolóvá Miskolc belvárosában. Az új fizető parkoló a sárga zónába fog tartozni, és óránként 260 forintot kell fizetnie annak, aki az adott helyen szeretne várakozni személyautójával.

  • Zombori utca
  • Szeles utca (Hatvanötösök útja - Eperjesi utca közötti szakasz)
  • Katowice utca (Szentpéteri kapu 77. - 99. sz. közötti ki-behajtó, és a Katowice 6.sz melletti garázssor által határolt terület)
  • Budai József utca (Görgey Artúr utca – Király utca közötti szakasz)

Újdonság, hogy már nem szükséges személyesen megjelenni a Városgazda ügyfélszolgálatán a parkolóbérletek megvásárlásához, mert azok online felületen, előzetes regisztrációt követően - gyorsabban és könnyebben - is megválthatók a varosgazda.hu weboldalon.  
Lehetőség lesz továbbra is személyesen beszerezni a parkolóbérleteket a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. parkolási ügyfélszolgálatán (Széchenyi I. utca 20., a Miskolci Nemzeti Színházzal szemben).
Parkolási ügyfélszolgálaton:
2023. december 18-tól:
hétfő, kedd, csütörtök 8:00 - 16:00
szerda 8:00 - 18:00
péntek 8:00 - 12:00
2024. január 2-5., 8-12. hétfő-péntek 8:00 – 18:00
2024. január 6., 13., 20. szombat 8:00 – 14:00