A MISKOLCI VÁROSGAZDA Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot nyújtott be a GINOP Plusz-3.2.1-21 „A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” elnevezésű munkaerőpiaci programban, mely a Támogató elbírálása alapján 3.417.141.-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.
A projekt elsődleges célja a munkavállalók szakmai és kompetenciafejlesztése, valamint a szervezeti működés hatékonyságának növelése. A program keretében 61 fő vesz részt négy, külső szolgáltató által megvalósított képzésen:
A „Vezetői kompetenciák fejlesztése” című soft skill képzés célja a vezetők készségeinek tudatos fejlesztése, különös tekintettel a hatékony kommunikációra, a motiválásra, a delegálásra, a döntéshozatalra és a csapatműködés támogatására. A program hozzájárul a vezetői szerep megerősítéséhez és a szervezeti működés eredményességéhez.
A „Kommunikáció és konfliktuskezelés” tréning a munkahelyi kommunikáció minőségének javítását célozza. A résztvevők olyan gyakorlati eszközöket sajátítanak el, amelyek segítik az együttműködést, a konstruktív visszajelzést, valamint a konfliktushelyzetek hatékony és megoldásorientált kezelését.
Az „Excel haladó képzés” az információs és kommunikációs technológiákhoz kapcsolódó kompetenciák fejlesztését szolgálja. A képzés célja a magasabb szintű függvényhasználat, az összetettebb adatkezelési megoldások és a professzionális riportkészítési technikák elsajátítása, amely támogatja a pontosabb és gyorsabb adatfeldolgozást.
Az „Adatelemzés és vállalati műszerfal készítés Excel pivot táblával” című program célja, hogy a résztvevők képesek legyenek nagyobb adathalmazok rendszerezésére, elemzésére és vizuális megjelenítésére. A képzés során elsajátított pivot tábla és dashboard készítési technikák hozzájárulnak az átláthatóbb riportoláshoz és a megalapozott, adatvezérelt döntéshozatalhoz.
A projekt keretében megvalósuló képzések hozzájárulnak a munkavállalók digitális felkészültségének növeléséhez, a modern technológiák hatékony alkalmazásához, valamint a szervezeti működés versenyképességének és eredményességének erősítéséhez.
A projekt támogatás képzési költség támogatást és bértámogatást tartalmaz.
A projekt az Európai Szociális Alap Plusz és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásában, 50%-os támogatási intenzitással, a GINOP Plusz-3.2.1-21 munkaerőpiaci program keretében valósul meg.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2026.12.31.
Excel haladó képzés (16 óra)
- csoport: 2026.02.16-17.
- csoport: 2026.02.18-19.
| Pályázat adatai | |
|---|---|
| Hatósági szerződés azonosító száma | BOM/01/000218-4/2026 |
| A projekt megvalósítás tervezett fizikai befejezése | 2026.12.31. |
| A szerződött támogatás összege nettó | 3.417.141.- Ft |
| Támogatási intenzitás | 50% |