Áloméj az Állatkertben

Miskolci Állatkert

A Miskolci Állatkert egyik legfontosabb pillanata a minden év június első péntek estéjén megrendezésre kerülő Dreamnight at the Zoo – Áloméj az állatkertben elnevezésű esemény. Ezen az estén ugyanis egy zártkörű program keretében tartósan beteg és fogyatékkal élő gyermekeket látnak vendégül. Az idei évben sem volt ez másképp, hiszen június 7-én az állatkert zárását követően ismét megnyíltak a kapuk a meghívott gyerekeknek, valamint szüleik, kísérőik számára hogy egyedi programokkal kedveskedjenek nekik.

Több, mint 60 gyermek érkezett a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete, a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, valamint a Martin János Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola részvételével. A gyerekek kipróbálhatták az állatkertben használt különféle eszközöket, pl. a fúvócsövet, megérinthettek egyes állati „alkatrészeket”, pl. koponyákat, de testközelbe kerülhettek különleges állatokkal is, ahogy bábszínházi bábokkal is, az arcfestés révén maguk is kedvenc állatuk vagy mesehősük bőrébe bújhattak.

A program megvalósulását az állatkert dolgozói és együttműködő partnereik támogatásával tették lehetővé. A rendezvény mosolybiztos színvonalát a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., a Miskolci Csodamalom Bábszínház, a Papír-Pont Kft., a Lerch-EgZoo, a dm Magyarország szerencsi üzlete és a Manó Manufaktúra Kreatív Műhely biztosította.

Képek