Örvös mangábé kölyök született a Miskolci Állatkertben

Miskolci Állatkert

Új taggal bővült az örvös mangábé csapat a Miskolci Állatkertben: egy egészséges hím kölyök látott napvilágot. A csapat így már nyolc egyedből áll.

A kicsi jelenleg még anyja, Elani hasán kapaszkodva tölti a mindennapjait, azonban az állatkert szakemberei szerint rövid időn belül megkezdi első önálló felfedezőútjait a kifutóban.

Az örvös mangábék Nyugat-Afrika óceán közeli erdeiből származnak, és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) listáján veszélyeztetett fajként szerepelnek. Állományuk csökkenésének legfőbb okai az élőhelyek pusztulása és az orvvadászat.

A mangábék kölykei mintegy öt és fél hónapos vemhesség után születnek. Az első időszakban ragaszkodnak az anyjukhoz, majd fokozatosan önállóvá válnak. Külső megjelenésük is sokat változik fejlődésük során: születéskor arcbőrük világosabb árnyalatú, majd idővel besötétedik, míg a fajra jellemző vöröses fejtetőszőrzet csak 2-3 hónapos korukban kezd kialakulni.

Az örvös mangábék társas természetű, összetartó állatok: a kölykök felnevelésében rendszerint nemcsak az anya, hanem a csapat többi nőstény tagja is részt vesz. Kommunikációjuk rendkívül gazdag — hangokkal, arckifejezésekkel és testtartásokkal tartják a kapcsolatot egymással.

A Miskolci Állatkert első örvös mangábéi 2019-ben érkeztek a faj fennmaradását segítő európai tenyészprogram (EEP) keretében. Azóta több sikeres szaporulat is született – legutóbb 2022-ben –, így az újabb kölyök érkezése különösen nagy öröm az állatkert számára.

A látogatók számára a kölyök már megtekinthetők a faj kifutójában, de az állatkert kéri a vendégeket, hogy a béke és a zavartalan anya-kölyök kapcsolat érdekében kerüljék a hirtelen zajokat és az üvegkopogtatást.

Képek