Miskolci nagytakarítás számokban - mutatjuk a további menetrendet is

Általános

Megkaptuk az első nap adatait.

Ahogy arról lapunk csütörtökön beszámolt, a Tiszai pályaudvartól Lillafüredig nagytakarítást végeznek egész Miskolcon. Mint a mostani cikkünk végén található tervezett ütemtervből is kitűnik, gyakorlatilag a város legtöbb frekventált közterületére elérnek a takarító kezek, a munkagépek felzúgnak mindenhol a következő egy hónapban.

A Villanyrendőr és a Városház tér környékén kezdődött a munka csütörtökön. Tóth-Szántai József polgármester a program elindításának bejelentésekor elmondta, hogy városszerte közel harminc, frekventált közterületet takarítanak ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai mintegy ötven dolgozóval és tizenhét munkagéppel, köztük olyanokat, melyeket most először próbálnak ki Miskolcon.

Hollósy András alpolgármester rámutatott: Miskolcon korábban még nem volt példa olyan takarítási programra, melynek során egy-egy közterületet egy egységként kezelnek, azaz egyszerre végzik ott el a kertészeti, takarítási és karbantartási munkákat.

Csordás Lászlótól, a polgármester városüzemeltetési tanácsadójától pedig megtudtuk, hogy az „Őszi nagytakarítás a Bükk városában” című programban olyan speciális, innovatív gépeket is használnak, mint például egy magasnyomású, környezetbarát technológiával működő burkolattisztító gép, vagy olyan hulladékszívó berendezés, ami darabos szemét eltakarítására is alkalmas. A program során azt is vizsgálják, hogyan tudják ezeket a gépeket használni a napi városüzemeltetési feladatok során.

Az átfogó takarítás részeként az akcióterületeken eltüntetik a graffitiket, takarítják az utcabútorokat és teljesen átmossák a villamosmegállókat is.

A tervek szerint egyébként a mostani nagytakarítást – a napi városüzemeltetési feladatokon kívül – szezonálisan, további hasonló akciók követik majd.

Már az első adatokat is megkaptuk a városháza sajtóosztályától. Nos, az első napon félszáz emberrel, tizenhét munkagép bevonásával, 24 óra leforgása alatt (beleértve az éjszakai munkavégzést is) mintegy 9 ezer négyzetméteren vágták le a füvet. Növényápolást 800 négyzetméteren végeztek, nagynyomású mosóval pedig 3250 négyzetméteren tisztították meg a közterületeket.

A munka során mintegy öt köbméter települési és szilárd hulladékot, valamint hét köbméter zöldhulladékot szállítottak el. Továbbá hat gyalogos átkelőhelyet is felfestettek.

A további ütemterv (a Miskolci Városgazda tájékoztatása szerint):

október 21., hétfő
Szent Anna tér környéke (10. vk. Szécsényi Marianna, 12. vk. Hollósy András)
Helyszín részletezése: Szent Anna tér és környéke, Dísz tér, Tizeshonvéd utca a Dísz tértől a Szent Anna térig, 10-es honvéd emlékmű és környéke

október 21., hétfő
Győri kapu környéke (12. vk. Hollósy András)
Helyszín részletezése: Győri kapu mindkét oldala az Ifjúsági háztól, valamint a Balázs Győző tértől az Emberpár szoborig, a Balázs Győző tér

október 22., kedd
Tiszai Pályaudvar és környéke (18. sz. vk. Klinga Dániel)
Helyszín részletezése: Tiszai pályaudvar előtti parkoló és tér, villamosmegálló, buszmegállók

október 24-25., csütörtök-péntek
Ady híd (Szinvapark) és Centrum környéke (09. sz. vk. Matiscsák Éva)
Helyszín részletezése: Szinvapark előtt a Bajcsy Zsilinszky utca mindkét oldala a Katalin köztől a 3-as számú országos közút kereszteződésig, a Széchenyi utca a Villanyrendőrig mindkét oldalon (benne a Munkácsy M. utca), a Centrumnál a két buszmegálló, Bató Ház Arany János utca felőli bejárata

október 25., péntek
Vologda (11. sz. vk. Molnár Péter)
Helyszín részletezése: Földhivatal és Shell közötti terület

október 28-29., hétfő-kedd
Újgyőri főtér környéke (13. vk. Deák-Bárdos Mihály)
Helyszín részletezése: Újgyőri főtér villamos- és buszmegállók, továbbá azok környezete, a Bükk Áruház előtti tér, a Vasas szerszámközpont előtti tér, az Újgyőri körforgalom, a Görög emlékmű és környezete

október 28-29., hétfő-kedd
Bulgárföld környéke (13. vk. Deák-Bárdos Mihály)
Helyszín részletezése: Andrássy Gyula utca mindkét oldala a DVTK stadiontól a 10-es Postáig

október 30., szerda
Otthon tér és környéke (16. vk. Bartha György Imre)
Helyszín részletezése: Dr. Peja Győző emlékpark, Otthon tér és környéke, Dorottya utcai LÁÉV végállomás és környezete

október 30., szerda
II. János Pál pápa tér és környéke (18. vk. Bodor Márk, 17. vk. Dr. Hojnyák Dávid)
Helyszín részletezése: Árpád utca mindkét oldala a Kuruc utcától a Magyar Máltai Szeretetszolgálatig, Ady Endre Szabadidőközpont környezete, II. János Pál Pápa tér

november 4., hétfő
Lovagi tornák tere (17. vk. Dr. Hojnyák Dávid)
Helyszín részletezése: Vár utca, Lovagi Tornák tere és a melletti parkoló

november 05-06., kedd-szerda
Tapolca (14. vk. Bajusz Gábor)
Helyszín részletezése: Csónakázó tó és környéke, Tapolcai közpark, játszótér, pecsenyesor, Békás tó és környezete, Miskolctapolcai út mindkét oldala a nagy parkolóig

november 6., szerda
Tapolcai elágazás (05. vk. Alavári Zsuzsa)
Helyszín részletezése: Miskolc-tapolcai elágazás, Miskolctapolcai út -Csabai kapu mindkét oldala a kutyafuttatótól a Petneházy bérházakig, Testvérvárosok útja az Ifjúság úti elágazástól a kutyafuttatóig

november 7-8., csütörtök-péntek
Avas kilátó és környéke (07. vk. Fodor Zoltán)
Helyszín részletezése: Avas tetői sportpálya, Mendikás dűlő az Avas kilátóig, Avas kilátó környéke, a kilátó alatti sétány, Horváth-tetői játszótér

november 7., csütörtök
Avas városközpont (05. vk. Alavári Zsuzsa, 06. vk. Kozma Istvánné)
Helyszín részletezése: Szentgyörgy út mindkét oldala a Fényi Gyula tértől az Avasi Egészségügyi Központig

november 8. és 11.
Népkert (08. vk. Kavecsánszki Erzsébet)
Helyszín részletezése: Népkert, Országzászló emlékhely, Generali Aréna előtti tér, népkerti buszmegállók

november 11., hétfő
Megyei kórház – Katowice (01. vk. Klinga Dániel)
Helyszín részletezése: Szentpéteri kapunál az út mindkét oldala a vármegyei kórház előtt, a két buszmegálló, a Miskolci József Attila Könyvtár környéke, a Kórháztól a Szentpéteri kapu út mindkét oldala a Leventevezér utcáig, Romek Strzalkowski tér

november 12., kedd
Martin-kertváros, Szirma (02. vk. Czinkné Sztán Anikó, 03. vk. Barta Gábor)
Helyszín részletezése: Martin-kertváros Központ és környezete (a Kisfaludy Károly utca Franklin Benjámin utca kereszteződése), Szirma (a Miskolci utca és Mohostó utca kereszteződése és környezete)

november 12-13., kedd-szerda
Görömböly (04. vk. Berencsy Sándor Máté)
Helyszín részletezése: Görömbölyi Művelődési ház és környéke, Szolártsik tér

november 13., szerda
Pereces (15. vk. Pakusza Zoltán)
Helyszín részletezése: Perecesi buszmegállók és környéke, a városrész frekventált része

november 13-14., szerda-csütörtök
Komlóstető (14. vk. Bajusz Gábor)
Helyszín részletezése: Komlóstetői Általános Iskola és környéke, Ládi telep út ér környéke

november 14., csütörtök
Lillafüred (18. vk. Bodor Márk)
Helyszín részletezése: lillafüredi parkolótól a Palotaszálló felé a park területe, Fazola sétány, Lillafüredi függőkert.

Forrás: minap.hu/cikk/miskolci-nagytakaritas-szamokban-mutatjuk-tovabbi-menetrendet