Kertész Béla, a Városgazda Műszaki Vezetője Nívódíjban részesült

Általános

A Miskolci Nonprofit Kft. műszaki vezetője, Kertész Béla, az idei Miskolc Város Napja alkalmából rendezett Ünnepi Közgyűlésen Miskolc Város Kitüntetettjei között szerepelt - 40 éves Városgazdában eltöltött lelkiismeretes munkájáért Nívódíjban részesült.


Kertész Béla Miskolcon született, a Bláthy Ottó Villamosenergia-ipari Technikumban érettségizett. 1972-ben a diósgyőri LKM durvahengerművében kezdett el dolgozni, majd 1973-ban a Fonoda elektrikusaként ügyelt a gépsorok energiaellátására. 1981-ben a Városgondnokság energetikusa lett. Időközben felsőfokú energetikus képesítést szerzett. Később ugyanitt osztályvezetőként dolgozott. Irányítása alatt történt meg Miskolc közvilágításának teljes körű korszerűsítése.


1984-1989 között Budapesten a Marx Károly Közgazdaság Tudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol tervező, szervező szakon végzett. Ezt követően a BAZ Megyei Moziüzemi Vállalat műszaki-gazdasági igazgatója lett. 1991-1993 között az ITC Nemzetközi Kereskedelmi Központ Kft. ügyvezető igazgatója volt, majd sportszereket, teniszfelszereléseket árusító vállalkozást alapított. 2003-ig a miskolci Fáy András Közgazdasági Szakközépiskolában óraadó tanár.

2003-tól az akkor újjászerveződő Miskolci Városgazda Nonprofit kft. műszaki vezetője lett.
A mindenkori anyagi erőforrások függvényében a legoptimálisabban szervezi meg a város köztisztasági, kertészeti és karbantartási munkálatait, tulajdonképpen a gazdasági társaságban folyó műszaki és gondnoksági tevékenység teljes vertikumáért felel.

A Miskolci Városi Vadasparkot – későbbi Állatkertet - 1983-tól kezdődően szakmai tudásával támogatja, fejleszti.

Kertész Béla munkásságára az operatív szervezetirányítás iskolapéldájaként tekinthetünk. Probléma felismerése – és megoldó képessége kiemelkedő.

A Városgazda modern szellemiségét, műszaki és szakmai színvonalának magas szinten tartását, kompetens és innovatív gondolkodásával és töretlen munkabíró képességével napi szinten támogatja.

Ahogy ő fogalmaz: ő az „egyetlen, született Kertész”.


Büszkék vagyunk rá! Odaadó és lelkiismeretes munkájára a jövőben is számítunk!

 

 

forrás: Miskolc Város Kitüntetettjei c. kiadvány