Fogadj örökbe madárodút

Zöldterület gondozás

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. szervezésében indul el az az új örökbefogadási program, melynek keretein belül a város közterületein lévő fákra kihelyezett madárodúkat van lehetőség örökbe fogadni. A program célja a város területén honos énekesmadarak élőhelyének bővítése.

A 2022-es évben Miskolc Megyei Jogú Város közterületein a Városgazda által kihelyezésre került 100 darab madárodú, melynek méretei a Magyar Madártani Egyesült Bükki Helyi Csoportjának javaslatára készültek el. Két típusú került kihelyezésre: a kisebb típusú kifejezetten az apró termetű cinkefajok (barátcinege, kék cinege) számára, a nagyobb típus pedig a harkály vájta odú mesterséges változata. Ez a nagyobb méretű énekesmadaraink számára készült, csakúgy, mint a széncinege, a nyaktekercs, a légykapó, a csúszka és a verébfélék.

Az örökbefogadás ára 10.000 Ft, mely összeget újabb fészkelőhelyek legyártására, kihelyezésére, valamint az odúk takarítására fordítja a Városgazda. Állatbarátok, óvodai csoportok, iskolai osztályok, gyerekek, felnőttek és cégek előtt is nyitva áll a lehetőség az örökbefogadásra. Minden madárodú örökbefogadható, de egy odúnak csak egy patrónusa lehet. Az örökbefogadás tárgyév december 31-ig szól.

A Városgazda a kihelyezésekkel egyetemlegesen felvállalja a fészkelőhelyek karbantartását, ami a tavaszi fészkelési időszak előtti takarítást, az előző évi fészekmaradványok, és az abban áttelelő kórokozók, paraziták eltávolítását jelenti.

A kihelyezett odúkat fényképpel, pontos helyszínnel, valamint azok GPS koordinátáival dokumentálták. Az örökbefogadás menetéről, általános feltételeiről az erre kialakított felületen olvashatnak: https://miskolczoo.hu/orokbefogadas-madaroduk.