Nagy érdeklődés kísérte a Miskolci Állategészségügyi Telep 240. nyílt napját

Állategészségügyi Telep

A résztvevők délelőtt 10 és délután 2 óra között ismerkedhettek meg a telep védenceivel, akik izgatottan és szeretettel fogadták a simogatást, a sétát és a figyelmet.

Szombaton immár 240. alkalommal tartott nyílt napot a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahová ezúttal is sok állatbarát látogatott el.

A program során a látogatók nemcsak sétáltathatták a kutyákat, hanem játszhattak is velük, ami mind az állatoknak, mind a vendégeknek maradandó élményt jelentett. Többen már a helyszínen érdeklődtek az örökbefogadás részleteiről, és voltak, akik el is indították a folyamatot, hogy felelős, szerető gazdiként adhassanak új esélyt egy-egy magára hagyott négylábúnak.

A telep dolgozói ezúttal is sok adományt kaptak: törölközőket, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat és más olyan eszközöket, amelyek megkönnyítik a kutyák és macskák mindennapjait. A szervezők elmondták, hogy a nyílt napok évek óta fontos kapocsként szolgálnak a város lakói és a telep között, hiszen ezek az alkalmak jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több állat találjon szerető otthonra.

A gazdára váró állatok fotói és adatai továbbra is megtalálhatók a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. honlapján és a telep Facebook-oldalán.

Riport: https://www.youtube.com/watch?v=xUX-7CGMU6s&t=1s

Forrás: https://minap.hu/miskolc/2025/11/15/nagy-erdeklodes-kiserte-miskolci-allategeszsegugyi-telep-240-nyilt-napjat