Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Városgazda: a legsokrétűbb tagvállalat

2021-11-08

 A városkép alakításában a városgazdálkodási tagvállalat a legfontosabb pillér. A városgazda Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés alapján látja el a város üzemeltetésével, működtetésével, tisztán tartásával kapcsolatos szolgáltatásait.

Sokoldalú feladataink mielőbbi elvégzése és megoldása a rendelkezésre álló források leghatékonyabb felhasználásán alapul. Ez vonatkozik mind az önkormányzat, mind a lakosságtól érkező megkeresésekre, melyeket a Városgazda a rendelkezésre álló erőforrásainak optimális felhasználásával a lehető leggyorsabban kíván megoldani - mondta el Osváth Zoltán Zsolt ügyvezető.


Városüzemeltetési alaptevékenységeik a közterületgondozás, 437 kilométernyi szilárd burkolatú út karbantartása, és a parkgondozás. Évente több mint 110 ezer tő virágot ültetnek el. Fontos megemlíteni az üzemeltetésükben lévő parkolást, a Miskolci Állatkertet, a Vasgyári, Búza téri őstermelői, és Zsarnai piacot, a nyolc működő és hat bezárt temetőt, továbbá az Állategészségügyi Telepet. Utóbbi a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvánnyal szorosan együttműködve segít gazdásítani a város kóbor kutyáit és macskáit.


-A közeljövőben jelentős fejlesztések várhatóak még, többek között a Szentpéteri kapui temetőben egy 250 millió forintos beruházás, melynek keretein belül új parcellák kerülnek kialakításra. Folyamatban van az Állategészségügyi Telepen lévő kennelek tetőinek lecserélése, és a Zsarnai piac mart aszfaltozása. Az idén még arra számítunk, hogy a fűnyíró közbeszerzésünk kapcsán az elmúlt 10 év elhasználódott eszközeit pótolni tudjuk. A jövőben nagyon sok tervünk van, szinte minden divíziónkban fejleszteni kívánunk. Elsősorban a közterület fenntartásban: egy hulladék darálót kívánunk vásárolni, amivel a keletkezett hulladék térfogata csökkenthető. Az elképzeléseink között szerepel nagy teljesítményű lombszívó berendezés, és a társaság tevékenységeihez alkalmazkodó két teherautó beszerzése.


Feladataikat 630 munkavállaló látja el, közöttük 150 közfoglalkoztatott és 45 hajléktalan közfoglalkozatott. A hajléktalanok közfoglalkoztatását a Belügyminisztérium 2015-ben indította el. A közfoglalkoztatottak létszáma az évben drasztikusan csökkent, ennek következtében a parkfenntartás feladataikat gépesítéssel kívánják jobbá tenni.


A Városgazda működteti a város egyik fontos turisztikai vonzerejeként is számon tartott állatkertet is. Magyarországon talán a Miskolci Állatkert helyezkedik el az egyik legszebb környezetben. Veress Tamás gyűjteményi vezető lassan 14 éve dolgozik az állatkertben, számos változáson ment át azóta a hely.


-Folyamatosan próbálunk újdonságokat bemutatni a látogatóknak, mindezt úgy, hogy megtartsuk az állatkert erdei jellegét, hangulatát. Ennek megfelelően a Bükk tájképébe illő fejlesztések valósultak meg: új kifutót kaptak a farkasok és a hiúzok, néhány évvel ezelőtt bemutatásra kerültek az európai bölények, melyek nem voltak ezelőtt, illetve a legjelentősebb fejlesztés a 2020/2021-es évben valósult meg. Idén májusra elkészült az új fogadóközpont, valamint az Afrika bemutató bővült a Száhel-házzal, ahol fő látványosságunk az oroszlán.


A gyerekek szemléletformálása is cél, számukra lehetőség nyílik zoopedagógus által tartott nyári táborokban is részt venni.


Amellett, hogy turisztikai célpontként fontos szerepünk van, lényegesnek tartjuk, hogy ne csak kikapcsolódni, hanem egyben ismeretet szerezni jöjjenek az emberek. A 21. század egyre inkább urbanizálódó embereinek fontosabbá vált a természettel való kapcsolat, ebben az állatkert egy nagyon jó helyszínt tud biztosítani. Ezt az érdeklődést szeretnénk kihasználni, hogy a környezettudatosságra való nevelést is minél jobban meg tudjuk valósítani. – hangsúlyozta a gyűjteményi vezető.


A Városgazda jövőképe az, hogy egy jól gépesített, lojális munkavállalókkal rendelkező, hatékony városüzemeltetési cég legyen.