Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Elindulnak Miskolc város útjain a nagyvolumenű kátyúzási munkák

2021-03-10

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. egész évben többféle technológiával végez kátyúzási munkákat a városban. A nagyfelületű útjavítási munka azonban csak a melegebb idő beköszöntével, illetve az aszfaltkeverő telepek megnyitásával kezdődhet el.

Az útburkolat javítási munkáit, 2021. március 16-án -időjárás függvényében- indítja el a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. alvállalkozó bevonásával, több helyszínen, folyamatos munkavégzéssel. Az úthibák helyreállítása a Szinva, Fonoda, Csabavezér, Bertalan, Erenyő utcák, Martinkertváros, illetve Ómassa területén kezdődnek. Az útjavítási munkák főközlekedési utakat éppúgy érintenek, mint néhány rossz állapotba került forgalmasabb mellékutcát.

Az elmúlt napokban, hetekben a Társaság Útellenőri Szolgálatának előzetes felmérése és a korábbi egyeztetések alapján, a javítási munkák előkészítése folyt, mely alapján kijelölésre kerülnek a javításra kerülő útszakaszok. A felújítások és javítási munkák idején a városban több helyen kell számítani félpályás korlátozásra, a forgalmasabb szakaszokon torlódás alakulhat ki.

A Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda Nonprofit Kft. folyamatos tájékoztatást ad az útfelújítással érintett helyszínekről. Ugyanakkor kérjük a közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, amelyet minden esetben táblák jeleznek.