Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

MEGHÍVÓ - Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen

2018-06-29

85. alkalommal tartjuk meg nyílt napunkat 2018. június 30-án, szombaton, 10 és 14 óra között a Fonoda u. 16. szám alatti Miskolci Állategészségügyi Telepen.

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt egy felemelő, simogatással egybekötött sétára, ami tökéletes alkalom arra, hogy megismerjék állatainkat: jelenleg 56 kutyát és 15 macskát. A látogatói szeretettől állataink nagyon sokat fejlődnek, számukra a legnagyobb ajándék a simogatás és a séta – így minden résztvevő jól érzi magát a közös időtöltés során. Emellett nyílt napunkon örökbefogadásra is van lehetőség, ha valaki úgy érzi, felelősségteljes és szerető gazdija tud lenni valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett védencünknek!

Az eddig megrendezett nyílt napok fokozottan hozzájárultak a jó kapcsolat erősítéséhez látogatóinkkal és talán ezen alkalmaknak köszönhetően egyre bővül azok száma, akik kijönnek és segítenek védenceink életét szebbé, tartalmasabbá tenni. Amire továbbra is szükségük van a nálunk lévő állatoknak: sok simogatás, nagy séták, némi fülvakargatás mellé sok kedves szó, – és persze gazdikra!

Ellátásukhoz még az alábbiakkal tudnak hozzájárulni adományozóink:

  • rongyok, régi kabátok, szőnyegek;
  • kölyök- és felnőtt kutyának való jó minőségű eledel (nedves táp, kutyakonzerv),
  • csirkehús (pl.: comb, szárny, farhát, nyak),
  • étkezési rizs,
  • játékok (pl.: labdák, plüssök),
  • nyakörv, póráz
  • szájkosár
  • kutyáink számára immunerősítők (pl.: Dm Guard, Minera csepp, stb);
  • műtét utáni gallérok, kötszerek

Ezúton is köszönjük az eddig beérkezett sok-sok adományt!

Üdítővel és némi nassolni valóval várunk minden kedves ismerős és ismeretlen állatbarátot, hogy továbbra is együtt segíthessünk!

A gazdira váró állatainkat megtekintheti honlapunkon , a http://varosgazda.hu/allategeszsegugyi-telep  és Facebookon Miskolci Állategészségügyi Telep néven is.

A nyílt napjainkra szabályok vonatkoznak, melyet látogatóink és állataink érdekében hoztunk. Kérjük ezeket betartani!

 

Nyílt napok látogatói szabályzata

  1.  A látogató által sétáltatni kívánt kutyát csak a telep dolgozói adhatják ki hámmal és pórázzal felszerelve, illetve ők vihetik vissza a kutyát annak helyére.
  2.  A kennelben lévő állatokhoz nyúlni, illetve a kennelbe belépni TILOS!
  3. Az állatokat etetni TILOS!
  4. A kutyasétáltatás szabályai:
    1. az állatot szabadon engedni, illetve más sétáló kutyával összeengedni TILOS.
    2. kutyákat jutalmazni kizárólag a Jutalomfalat feliratú edényben elhelyezett eledellel lehet! (Egyéb esetben a kutyánál egészségügyi probléma léphet fel.)
    3. a „speciális sétás” kutyákat a nyílt napon 12.00 - 14.00 óra között CSAK gyakorlott kutyasétáltató viheti ki lemozgatás céljából.
    4. a sétáltatott kutya testi épségére a látogató felügyel a séta során.
  5. A látogatói szabályzat be nem tartásából eredő balesetekért, károkért a telep nem vállal felelősséget.
  6. A telepet mindenki csak saját felelősségére látogathatja. 14 éves életkor alatti személyek pedig kizárólag felnőtt kíséretében!

 

Üdvözlettel:

Görcsösné Szegedy Eszter