Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Aki a fákra vigyáz, az otthonára vigyáz

2020-11-11

Fákat rongáltak meg ismeretlenek a napokban a Győri kapuban - tapasztalták a Városgazda munkatársai. Az önkormányzati cég szakembereik helyszíni bejárást tartottak, ennek során észlelték, hogy a Rácz Ádám utcán megfogyatkozott, megrongálódott a fasor. A növényeket az elmúlt években ültették el, de a három fából egyet teljesen kidöntöttek, a másik kettőt is eltörték valakik. Ugyancsak szomorú tapasztalatokat szereztek a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai a Lónyay Menyhért utcában: ott a 2020-as őszi ültetési időszakban, már a Nagy-Miskolc program keretében (egy hónappal ezelőtt) kihelyezett fákat sem kímélték, három is áldozatául esett az ismeretlenek vandalizmusának. Az ötéves zöldítési-növényesítési programot idén elindító városi önkormányzat ezúton is szeretné a miskolciak segítségét kérni: óvjuk a fákat, vigyázzunk lakókörnyezetükre.

Mint emlékezetes, a tavaly hivatalba lépett városvezetés egyik legfontosabb küldetéseként deklarálta, hogy zöldebb Miskolcot szeretne látni. Ezért Veres Pál Miskolc MJV polgármestere jelszavát felvállalva az öt év alatt ültetendő tízezer fa programját is beemelte az önkormányzat tervei közé. Ennek valóra váltása most ősszel kezdődött meg, összesen kétezer faültetéssel. Az elsőként megcélzott városrészek: Hejőcsaba, Görömböly, a Horváth tető, Komlóstető; a Szentpéteri kapu, Szirma, a Belváros, Diósgyőr, Avas, és ehhez csatlakoznak majd a továbbiak, a szakmai tervek nyomán, a körzeti képviselőkkel is egyeztetett formában és módon.